Ugrás a tartalomra

Haladékot kapnak az augusztus 3-án lejárt, könyvformátumú személyazonosító igazolványok tulajdonosai

A Magyar Közlöny 2026. augusztus 13-i, 112. számában megjelent jogszabálymódosítás alapján a 2026. augusztus 3. napján érvényét vesztő, 2000. január 1. napja előtt kiállított régi, könyvformátumú személyazonosító igazolványok 2026. december 31-ig a személyazonosság igazolására felhasználhatók

  • a kincstár által folyósított ellátások átvételéhez,
  • a pénzbeli szociális és gyermekvédelmi ellátások, támogatások átvételéhez,
  • az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez
  • a közszolgáltatási utazási kedvezmény érvényesítéséhez, valamint
  • az anyakönyvi eljárás során.

A módosítás azt jelenti, hogy az érintettek az év végéig haladékot kaptak az okmány cseréjére.

Fontos ugyanakkor, hogy a meghosszabbított határidőig megvalósuljon az új okmányok igénylése, 2026. december 31. után ugyanis már nem fogják elfogadni személyazonosításra ezeket a személyiket.

Az ilyen okmánnyal rendelkező, nagyságrendileg 160 ezer állampolgárnak új igazolványt kell igényelnie. Mivel az érintett állampolgárok nagyrészt idősek, és kevésbé jártasak a hivatali ügyintézésben, fontos lehet a hozzátartozóik és a szociális intézmények dolgozóinak segítsége.

 

Mindenkinek kötelező új személyit igényelni?

A zökkenőmentes mindennapi ügyintézés érdekében minden érintettnek ajánlott a személyi igazolvány cseréje. Ha azonban az állampolgár rendelkezik más, érvényes, személyazonosságot igazoló okmánnyal (kártyaformátumú jogosítvány vagy magánútlevél), akkor nem kötelező új személyit igényelnie.

 

Hol és hogyan cserélhető le a régi típusú személyi?

Az igazolvány cseréjét soron kívül, személyesen kell kérelmezni bármely kormányablakban, előzetes időpontfoglalás nélkül is. Meghatalmazotti eljárásra nincs lehetőség.

 

Mire van szükség az ügyintézéshez?

Az ügyintézéshez szükség van a könyvalapú személyazonosító igazolványra és a lakcímkártyára. Amennyiben még nincs az ügyfélnek lakcímkártyája, az ügyintézés során az is kiállításra kerül.

 

Mi a teendő, ha az ügyfél egészségügyi állapota miatt nem tudja felkeresni a kormányablakot?

  • Az érintett állapota orvosi igazolással alá van támasztva:

Ebben az esetben igényelhet mobil-ügyintézést. Ilyenkor egy ügyintéző érkezik az állampolgár tartózkodási helyére és elvégzi a szükséges adatfelvételt. Ehhez kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a lakóhelyük/tartózkodási helyük szerint illetékes kormányhivatallal. Elérhetőségeik ezen a linken megtalálhatók: www.kormanyhivatalok.hu/node/47532.

  • Az érintett nem fekvőbeteg, tehát nincs orvosi igazolása, viszont a lakhelyét már nehezen tudja elhagyni, és nem rendelkezik más személyazonosító okmánnyal (útlevéllel vagy vezetői engedéllyel):

Ebben az esetben a személyi igazolvány helyett meghatalmazotti eljárásban kezdeményezheti útlevél kiállítását. Az útlevél ugyanúgy igazolja a személyazonosságot, mint a személyi igazolvány, így nem probléma, ha csak ezzel rendelkezik.

Ebben az esetben mire van szükség?

  • Meghatalmazásra a kérelmezőtől.
  • Kezelőorvosi igazolásra az egészségügyi akadályozottság alátámasztására.
  • Színes, fotópapírra nyomtatott igazolványképre (3,5 cm x 4,5 cm méretben).

További tudnivalók ebben az esetben:

  • Az okmány díja 3.000 Ft.
  • Ujjnyomat hiányában az így igényelt útlevelet csak 1 éves érvényességi idővel állítják ki.
  • Teljes, 10 éves érvényességű útlevelet csak akkor állíthatnak ki, ha szakorvosi igazolás igazolja, hogy a kérelmező „véglegesen képtelen” az ujjnyomat adásra. Ennek díja 17.000 Ft.

 

Mi a teendő, ha az érintett idősek otthonában él?

Az otthon vezetője a kerületi/járási hivatalnál kapacitás függvényében mobil kormányablakbuszt vagy ügyintéző által az ingatlanban történő adatfelvételt igényelhet. A busz az ingatlan előtt áll meg, így abba be kell szállni az ügyintézéshez.

 

Mennyibe kerül az okmány cseréje?

  • Az érintettnek nincs más érvényes személyazonosításra alkalmas okmánya (útlevél vagy vezetői engedély):

Ebben az esetben a személyazonosító igazolvány kiállítása díjmentes. Amennyiben a kérelmező kéri a személyazonosító igazolványa érvénytelenítését és az a helyszínen leadásra kerül, az eljáró hatóság hivatalból ideiglenes személyazonosító igazolványt állít ki, amelynek díja 3.100 Ft, érvényességi ideje pedig a kiállításától számított 30 nap. Ebben az esetben az új állandó személyazonosító igazolvány postai kézbesítése is kérhető, amelynek díja 2.000 Ft.

  • Az érintettnek van más érvényes személyazonosításra alkalmas okmánya (útlevél vagy vezetői engedély):

Ebben az esetben a személyazonosító igazolvány kiállításáért nem kell díjat fizetnie és ideiglenes személyazonosító igazolvány sem kerül kiállításra. Amennyiben a kérelmező kéri a személyazonosító igazolványának érvénytelenítését és az a helyszínen leadásra kerül, az új okmány postai kézbesítése is kérhető, amelynek díja 2.000 Ft.

 

Mi történik 2026. augusztus 3. után ügyintézés esetén?

Amennyiben a kérelmező érvényes útlevéllel vagy vezetői engedéllyel sem rendelkezik, ideiglenes személyazonosító igazolvány kerül díjmentesen kiállításra, a régi igazolványt pedig ugyanúgy le kell adni.

 

Hogyan kapja meg az állampolgár az új okmányát és mi történik a régivel?

Az elkészült okmány a kormányablakban személyesen vagy meghatalmazott útján, díjmentesen átvehető, illetve – amennyiben a korábbi okmány leadásra került a helyszínen – postai úton is kérhető, amelynek díja 2.000 Ft. Az ügyintézés során a régi személyazonosító igazolványt be kell mutatni. Ha az okmány már nem érvényes, vagy az ügyfél az igénylés során kéri annak érvénytelenítését, azt az igényléskor le kell adni. Amennyiben a könyvformátumú személyazonosító igazolvány még érvényes, azt legkésőbb az új személyazonosító igazolvány átvételekor kell leadni

 

Meddig érvényes az állampolgár új személyazonosító igazolványa?

A 18. életévét betöltött állampolgár esetében a kiállítás napjától számított 6 évet követő születési idejének napjáig.

A 70. életévet betöltött jogosult kérheti, hogy részére a kiállítás napjától számított 10 éves érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kerüljön kiállításra (huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy, menekült és oltalmazott jogállású személy kivételével).

 

További kérdések esetén tájékoztatást a 1818 DÁP Ügyfélszolgálat tud adni a telefonon keresztül éjjel-nappal elérhető 1818-as hívószámon vagy a 1818@1818.hu e-mail címen.

régi könyvalapú lejárt személyi igazolvány